Teljes gőzzel JAZZ!
Teljes gőzzel JAZZ!

Örömmel jelentjük: megújultunk! Ez több szempontból is igaz, amiről kicsit később szólunk, de a legfontosabb, hogy a műfaj rajongói és saját örömünkre ismét színpadra léphettünk szeptemberben a Szekszárdi Szüreti Napok rendezvényen. Kitűnő helyszínen, fő-műsoridőben játszottunk szép számú közönség előtt. A szervezőkön kívül az időjárás is kegyes volt hozzánk, semmi nem zavarta a muzsikálást.
A fent említett szempontokról… Az első, hogy Molnár Ákos Tanár Úr, aki 11 éve megálmodta és megalapította a csapatot, végleg külföldre költözött. Egy ideig vezető nélkül próbáltunk és kevésen múlt, hogy nem adtuk fel… Aztán, mint az a mesebeli főnixmadár, újjá éledt a társaság – hiába, ez az együttzenélés örömének ereje! Egyértelmű volt, hogy sürgősen szükség lesz művészeti vezetőre. Cseke Gábor lett az: a szakmai próbák csakhamar el is kezdődtek s azóta is ő irányít. A másik, amelyre Parrag Ferenc a fent említett koncerten is felhívta a figyelmet, hogy öt új arcot láthat a közönség soraink között. Trombitás, harsonás, szaxofonos és ütőhangszeres fronton lényegesen kevesebb már az átlagéletkor így, hogy fiatal, ámde jazz-ben eddig nem jártas „kollégák” játszanak velünk. Igyekeznek, gyakorolnak és ügyesen vették fel a fordulatszámot, mely elengedhetetlen volt a színpadi fellépéshez. Jó látni, hogy lelkesedésünk milyen hamar átragadt rájuk, s így – nem mellékesen - biztosítva érezzük az együttes jövőjét is.
Néhány szóban a szüreti koncertről. Nem túlzás azt mondani, hogy izgultunk, vajon hogyan sikerül majd: szó nem volt arról, hogy „rutin az egész”! A felkészülés igen jól sikerült - volt egy rendkívül hasznos extra próbánk is Weisz Gáborral-, ezért nagyon vártuk már az előadást. Jó volt, kijött a lépés és erről tanúskodnak a visszajelzések is. Néhány ezek közül: színes dinamikák, régi nóták új köntösben; jó a speaker: értelmes összekötő szöveg van a számok között; a vezénylés hiánya valójában nem is hiány: pontos a kezdés és a lezárásnak is van ritmusa; óriási a betoldott szóló rész a Korai Kávéban (egy kis extra cukrot tettünk bele), ahol Merfelsz Eszter, Kovács András, Buday Bence, Matók Ákos, Parrag Ferenc és Rein Ákos játszanak.
Röviden összefoglalva: remekül éreztük magunkat, a befektetett munka is meghozta gyümölcsét, köszönjük a tapsokat és rendületlenül dolgozunk tovább. Várunk és elvárunk minden jazz kedvelőt következő koncertünkre is!
Tervezzük a Szekszárd Junior Stars 10+1 elnevezésű jubileumi koncertünket. Meglepetések is várhatók, de erről hamarosan, részletesebben, ugyanitt!
- 0 Hozzászólás(ok)













Hozzászólásod